Az elmúlt időben több találgatás is napvilágot látott Mohamed Szalah jövőjével kapcsolatban. Kifejezetten a támadó, Southampton elleni győztes mérkőzés után adott interjúját követően pezsdült fel a téma, amikor úgy fogalmazott, már inkább a klubon kívülinek érzi magát, mintsem a részének, utalva ezzel arra, hogy még nem kapott hosszabbítási ajánlatot a vezetőségtől.
Most azonban úgy hírlik változtak a dolgok Liverpoolban, legalábbis erre enged következtetni Haytham Farouk egyiptomi újságíró X-en közzétett posztja:
„Gratulálok a kontraktusod megújításához a megérdemelt számokkal és időtartammal. Egyiptom királya a saját szabályai szerint uralkodik” – írta a riporter.
A bejegyzés kifejezetten érdekes, ugyanis az egyiptomi újságíró egyike azon 146 fióknak, akit Szalah követ az X-en.
A 32 éves klasszis ebben a szezonban is elképesztő formában játszik, minden sorozatot figyelembe véve már 15 gól és 12 gólpassz szerepel a neve mellett, illetve vezeti a Premier League góllövőlistáját.
Következő mérkőzés
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Magyarország Facebook-oldalán is!
Forrás: MTI