„Nagyon izgatott vagyok és várom a debütálásomat, ezzel pedig a családom is így van. Minden gyerek arról álmodik, hogy a világ legjobb bajnokságában játszhasson, ez pedig a Premier League” – mondta Kerkez Milos csapata, a Bournemouth hivatalos honlapjának.
Következő mérkőzések
A magyar válogatott védő már készül az első angol élvonalbeli bajnokijára, amelyen – szombaton – a Bournemouth a West Ham Unitedet látja vendégül.
„Mindig ez volt az álmom, és végre most itt lehetek. Az első Premier League-bajnokim, nagy dolog. Már elemezzük az ellenfelet az edzővel, felkészültek leszünk és nyerni akarunk” – mondta Kerkez, aki az előszezonban két meccset végigjátszott, csak a Southampton elleni találkozón cserélték le, akkor is a 76. percben.
„Számomra jól teltek a felkészülési meccsek. Sokat játszottam, fizikailag is fel tudtam készülni, és tanulni arról, hogyan szeretne minket az edző játszatni. Magasan és intenzíven szeretnénk játszani, dolgozunk azon, hogy minél jobbak legyünk” – tette hozzá Kerkez.
A magyar válogatott védő a Bournemouth nyáron kinevezett menedzserére, Andoni Iraola kapcsán kiemelte: nagy hatással volt rá a spanyol tréner.
„A La Ligából jött és tetszik az a filozófia, amit képvisel. A klub gondolkodásmódja is szimpatikus, nagyon boldognak érzem magam itt” – hangsúlyozta Kerkez Milos.