Ahogy a héten megjelent nagyinterjúnkban olvashattátok november végén jelent meg az 50 focisztori 30-asoknak című könyv, amelyet Banai Ádám, Bánkuty Tamás és Suchman Péter alkottak meg.
Mindhárman szenvedélyesen szeretik a focit, de egyikük sem ezen a területen dolgozik. Ezzel a könyvvel szerették volna kiírni magukból mindazokat a gondolatokat és élményeket, amelyeket a 90-es évek, azaz kamaszkoruk időszaka adott nekik. Az alábbi linken olvashattok bővebben a könyvről.
Időutazás a 90-es évekbe: Hova lettetek, fenegyerekek? - Interjú a szerzőkkel
És ahogy ígértük, leközlünk pár sztorit a legérdekesebbek közül, kezdjük a sort a kolumbiai válogatottal.
A ‘94-es amerikai világbajnokság annyira menő volt, hogy három csapattal is külön kell foglalkoznunk. A torna eleve 25 százalékkal elitebb volt a későbbi tornáknál, ugyanis csak 24 csapat jutott ki az Egyesült Államokba, akiket 6 darab négyes csoportba osztottak. Innen az első kettő és a négy legjobb harmadik jutott tovább, hogy aztán 16 gladiátor csapat egyenes kiesésben folytassa a küzdelmeket.
A torna felejthetetlen élményeket és csapatokat adott nekünk. A bolgárok, a románok menetelése, a fantasztikus svéd csapat játéka, a csoda-brazilok és Baggio égbe lőtt büntetője, mind-mind egy életre szóló foci-emlék.
Kolumbia egy mélyrepülés után az elmúlt pár világversenyre - hála az égnek - újra visszatért az élvonalba. James vagy Falcao helyett azonban nézzük meg a valódi true karaktereket ‘94-ből. Szóval Kolumbia, a kilencvenes évek elején... Aki látta a Narcost, az el tudja képzelni, mi mehetett arrafelé, és hogy milyen kemény legények ezek a kolumbiaiak.
A korszakot olyan egyéniségek fémjelezték, mint a skorpiókirály, Rene Higuita, Carlos Valderrama, Tino Asprilla, Freddy Rincon és a válogatott csapatkapitánya, Andres Escobar. Ekkoriban Kolumbiában rengeteg pénzt öltek a futballba. 1985 és 1990 között négyszer jutott be a kolumbiai Atletico Nacional a Libertadores Kupa-döntőjébe, a válogatott pedig hosszú idő után először kijutott a 90-es világbajnokságra. A beáramló pénz eredetéről sokat elmond, hogy a Nacional tulajdonosa egy bizonyos Pablo Escobar volt.
Az 1993 nyarán kezdődő kvalifikációs sorozat idejére csúcspontjára ért a drogkartellek és a kormányzat közötti háború. Ennek ellenére jó sorozatban volt a válogatott. A vb előtti 26 meccsből csak egyet veszített el, és a selejtező-csoportban egy történelmi meccsen verték Argentínát Buenos Airesben, ahol selejtezőn még soha senki… A dél-amerikai korszellemről azért sokat elmond, hogy Maradona éppen 15 hónapos eltiltása után volt, amit drogfogyasztásért kapott. Az argentin kapitány, Alfio Basile, úgy döntött, hogy kihagyja Diegot, és nem rá építi a csapatot. Jelentkezők éppenséggel akadtak, hiszen ekkor robbant be Batistuta, és ott volt mar a csapatban Redondo és Simeone is.
Argentínának győzelem kellett, hogy bebiztosítsa a továbbjutását, Kolumbiának elég lett volna egy iksz is. 1993. szeptember 5-én találkozott egymással a két csapat az Estadio Monumentalban, Buenos Airesben. Abban a stadionban, ahol Argentína világbajnok lett még ‘78-ban.
Argentína - Kolumbia 0-5
Argentína: Sergio Goycochea, Julio Saldana, Jorge Borelli, Oscar Ruggeri, Ricardo Altamirano, Gustavo Zapata, Fernando Redondo (69’ Alberto Acosta), Diego Simeone, Leonardo Rodriguez (54’ Claudio Garcia), Ramon Medina Bello, Gabriel Batistuta.
Szövetségi kapitány: Alfio Basile.
Kolumbia: Oscar Cordoba, Luis Herrera, Luis Perea, Alexis Mendoza, Wilson Perez, Leonel Alvarez, Gabriel Gomez, Carlos Valderrama, Freddy Rincon, Faustino Asprilla, Adolfo Valencia.
Szövetségi kapitány: Francisco Maturana.
Gól: Rincon (41’) (62’), Asprilla (49’) (64’), Valencia (84’).
A meccs utóétele: argentin részről Maradonát vissza kellett hozni a csapatba, Kolumbia pedig egyre szélesebb körben a vb egyik esélyeseként tűnt fel. A selejtezőcsoportot veretlenül, 13 lőtt, 2 kapott góllal, csoportgyőzteskent abszolválta a csapat.
Getty
A sötét felhők azonban gyülekeztek. Való igaz, hogy soha egy csapat sem függetlenítheti magát teljesen a környezettől, Kolumbia esetében a foci és az alvilág összefonódása egyre erősebb volt.
1993. június 5.: Higuitát csukták le emberrablásban való segédkezésért, ráadásul a bebörtönzött Pablo Escobarral is tartotta a kapcsolatot.
„Én futballista vagyok, nem ismerem az emberrablással kapcsolatos szabályozást” - adta elő a vádakkal kapcsolatos "hibátlan" magyarázatát a vb-ről lemaradó zseniális kapus. Távolságtartó szavainak utólag is hitelt ad, hogy 2003-ban pozitív lett a kokain tesztje akkori ecuadori csapatánál. Higuita kimaradása szakmai szempontból is megbosszulta magát, ugyanis a kapusok közül elsőkent bátran kimerészkedő, söprögetőt játszó stílusa nagyon hiányzott a meccseken.
Getty Images
1993 decemberében a kolumbiai foci legnagyobb támogatóját, a szökésben lévő Pablo Escobart lelőttek. A keret kijelölésekor a szövetségi kapitány Francisco Maturana halálos fenyegetésekről es erős nyomásgyakorlásról számolt be. Az egyik játékos, Barabas Gomez a fenyegetések miatt lemondta a kerettagságot, helyére Hernan Gaviria kapott meghívót.
Szóval a 90-es évekbeli magyar futballból jól ismert, „ideálisnak cseppet sem nevezhető” fordulattal lehet leírni az előzményeket, amely után az első csoportmeccsen Romániával találkozott Kolumbia. A lesajnált románok szerezték meg a vezetést, egy labdaszerzés után a 16. percben Hagi zseniális cselt mutatott be a kezdőkörben, amivel előnybe került, kiugratta Răducioiut, aki bevágta a hosszúba. A kint álló Cordobát majdnem megtréfálta Hagi egy emeléssel, de akkor még védett az Higuitat helyettesítő kapus. Nem tanult a hibájából. A 34. percben újabb emeléssel kínálta meg a román játékmester, és ez mar beakadt. Kolumbia összeesett, a meccs eldőlt.
Kolumbia elesett
Meglepetésre tehát a precíz román kontrák 3-1-re kiütötték Kolumbiát, és ez a vereség győzelmi kényszerbe hozta őket a házigazda USA ellen. A "remek" öltözői hangulatot fokozta, hogy a játékosok rokonait, családját, halálos fenyegetések es rejtélyes balesetek érték.
Chonta Herrera fiverét otthon gyanús autóbaleset érte. A csapat vissza akart lépni a vb-ről, Andres Escobarnak kellett meggyőznie csapattársait, hogy maradjanak. Aztán az amerikaiak elleni meccs előtt a csapat, a szállodájuk zárt tv-láncán, halálos fenyegetést kapott. Maturanának például megüzenték, hogy hagyja ki a csapatból az egyik kulcsjátékosát, Jaime Gomezt, mert különben az egész csapatot megölik. Gomez családját is megfenyegettek, mire a játékos hazautazott. Asprilla később úgy nyilatkozott, hogy a himnusz alatt azt figyelte, honnan jön majd a golyó.
És ekkor, 1994. június 22-en jött az USA elleni mérkőzés, amelynek 35. perceben Escobar menteni akart Harkes elől, de olyan pechesen nyúlt a labdához, hogy az a saját kapujában kötött ki. Öngól. Kolumbia kiesett. Pont az az Escobar hibázott, aki a legbiztosabb pont volt a csapatban. Elegáns, higgadt védőjátékának hála a vb után az AC Milanba kerülhetett volna. Ha van hely a világon, ahol el tudják dönteni ki jó védő, akkor az a BL-győztes, 94-es Milan volt, Maldinivel, Baresivel, Tasottival, Panuccival. Sajnos azonban a tragédia közbeszólt. 1994. július 2-án egy medellini szórakozóhely mellett 6 lövessél végeztek Andres Escobarral. Koporsóját 120 ezren kísértek Medellin utáain. A gyászbeszédet maga az államfő mondta. A kolumbiai focit pedig évtizedekre visszavetette a tragédia.
Pablo Escobar halálával a pénz, Andres Escobar halálával a lélek tűnt el a kolumbiai fociból. Andres Escobar meggyilkolása rámutat, hogy az, ami a tv-sorozatban menő, oldschool gengszter stílus, az a valóságban rideg, kegyetlen barbárság. Egy zseniális csapatot húzott le és tett tönkre az alvilág mocska Kolumbiában.
Autogol Andrés Escobar (Colombia vs USA) 1994