Luka Modric: Háborús menekültből a világ tetejére

Dimbes-dombos, száraz környéken járunk. A fák csupaszak vagy feketék a korábbi tüzektől. Bárányok és kecskék itt-ott a Velebit hegyekben, közel a dalmát tengerparthoz, ahol a hegyek titkokat rejtenek.

Egy feliratba botlik az ember: Ne menj tovább, feltáratlan bányák lehetnek a közelben.

Egy ház áll a közelben, amelyben három generáció lakott korábban együtt. Most elhagyatott, ablakok nélkül. Viszont a tetőn egy horvát zászló leng.

Ez volt a fiatal Luka Modric és családjának portája. Jasenice 1991-ben szerb fennhatóság alá került a Jugoszlávia felbomlása alatti polgárháborúban.

“1991. december 18-án reggel 9 óra körül egy csapat csetnik harcos érkezett a környékre. Éltették vezetőiket, Draza Mihajlovic-ot és Slobodan Milosevic-et, illetve népdalokat énekelgettek.

Majd megállt az autójuk, és egy arra járó pásztorhoz léptek.

Ki vagy Te? Mit csinálsz itt? Ez szerb föld.

Elkapták, üvöltöztek vele. Aztán a Velebit szörnyű puskaropogástól visszhangzott.

A férfi elesett, lelőtték. Ő volt Luka Modric, a nagyapja. Az eset után a katonák tovább folytatták véres útjukat…”

Mindezt a Zadarski List újságírója Ivica Marijacic adta közre egy 1995 áprilisi cikkében.

A milícia még aznap hat másik nyugdíjast ölt meg. Az elkövetőket sosem állították bíróság elé, nem sikerült elkapni őket.

A fiatal Modric ekkor hat éves volt. Az addigi élete megszűnt. Lényegében menekültté vált a szüleivel és nővérével együtt.

Elmenekültek, és sosem tértek vissza. Első fizetéséből vett egy házat a szüleinek, amit otthonuknak hívhattak újra.

Aki a helyszínen járt, joggal tehette fel a kérdést, hogy a kis Luka hol focizott fiatalon. Hát, nem ott. Ott nem volt rá lehetőség. De Zárában már igen.

Ma a Kolovare Hotel egy négy csillagos szállodakomplexum. Az Adriai-tengerre néz. Az első horvát függetlenségi háború alatt egy menekültszálló volt. Tele volt családokkal, szerencsétlenekkel, akik nem tudták, hogy mi fog történni velük.

A Modric-család a Kolovaréban lakott hét évig, és a legutolsó menekültek között voltak, akik elhagyták azt.

A Kolovarénak volt egy szép parkolója. Ez a hely volt, ahol a fiatal Luka Modric elkezdte fejleszteni a képességeit. Az általános iskolai tanárja szemben lakott, és imádkozott érte, hogy csinálja meg a háziját. Az udvarias Luka pedig azt mondta, hogy “kicsit később”.

Ő egy okos gyerek volt, aki minden sportban remekül teljesített. Élvezte a kosárlabdát, amit barátaival – többek között Danijel Subasic-csal – játszott, de például kiváló kapus volt kézilabdában.

Azonban, amikor a testnevelőtanára először látta futballozni, teljesen ledöbbent. Megpróbálta megviccelni: idősebbek ellen játszatta, a kapuba rakta, vagy néha mindkettőt egyszerre. De Modric minden helyzetben megállta a helyét.

A gyermekek nem használhatták mindig a tornatermet, és nem volt minden nap tornaóra sem. Zára még mindig háborús övezet volt.

Luka és az osztálytársai a pad alá bújtak, amikor meghallották a harci repülőket. Néha annyi ideig ott voltak, hogy nem tudtak mást tenni, csak nevetni.

Ez volt a helyi futballpályán is, ahol Luka elkezdte a karrierjét.

Amikor edzésen vagy mérkőzésen megszólalt a jelzés, akkor el kellett hagyniuk a pályát, majd, ha elmúlt a veszély, akkor folytathatták.

A gyermekek az iskolában borzalmas dolgokat éltek át a háborúból. Harmadik osztályos korában Lukának írnia kellett egy történetet, amely érzelmileg is megérintette. Ő a nagypapája haláláról írt.

Sok futballista érkezik hátrányos helyzetű családokból, de Luka Modric története különleges.

Olyan házban nőtt fel, ahol a foci nem volt elfogadott. Abban az időben a sportra és a hobbikra nem volt ideje az embereknek, mert a túlélésért kellett küzdeniük.

És a termete sem volt megfelelő. Mindig ő volt a legkisebb és a legvékonyabb a csapatban. A mez mindig lógott rajta, mintha mindig XXL-es méretet hordott volna.

A nevelőegyesülete, a Hajduk Split elutasította, mert túl kicsi volt.
De az edzői kihozták belőle a legjobbat. Amikor erősebb, nagyobb csapatokkal játszottak, akkor Luka középhátvédet játszott, hogy a csapata meg tudja tartan a labdát.

Hihetetlen gyors volt a földön, és minden akadályt legyűrt maga körül. A testnevelőtanára azt mondta, hogy a játszótéren úgy csinálna meg egy becsúszó szerelést, hogy nem lenne utána piszkos.

Alacsony súlypontja miatt könnyebben fordult, mint a magasabb ellenfelei, ami manapság is segíti a játékát.

Amikor először a Dinamo Zágráb játékosa lett, este járt haza, néha hajnal 3-kor érkezett meg. Ezután pedig képes volt leülni, megnézni a mérkőzést, hogy miben tudna javítani a játékán. Akik ismerik őt a Real Madridnál, tudják, hogy még mindig ugyanezt teszi.

Továbbá, amikor az ifjúsági csapata megnyert egy idegenbeli mérkőzést, akkor a “Nije u soldima sve”-t énekelte a kedvenc énekesétől, Mladen Grdovic-tól. Egy volt csapattársa kiszúrta a tavalyi világbajnokságon, hogy a csapatbuszon a horvát játékosok pont ugyanezt teszik – és nem volt kérdés, ki vezette a “kórust”.

Modric harcának a töredéke maradt Zárában. A Hotel IZ nevű hotel külsején egy graffiti emlékezik meg a világbajnokság előtti keserű napokról. Modric részese az ex-Dinamo-elnök, Zdravko Mamic csalási tárgyalásának, ami megosztotta az országot.

Ez a hotel olyan, mint Modric családi háza, lepusztult állapotban van. Az ablakai be vannak törve.

‘MODRIC – MAMIC KURVÁJA. EMLÉKEZNI FOGSZ ERRE A NAPRA, MODRIC’.

Ez a gusztustalan és csúnya üzenet is hozzátartozik a horvát labdarúgó történetéhez.

Aki ismeri Modric-ot Zárában azt mondja, várakozáson felül teljesített a világbajnokságon. A csapatát a döntőbe vezette, ami talán nem menti meg a bíróságtól, de segített abban, hogy újra nagy legyen a honfitársai szemében.

Modric történetét a Dinamo Zágrábban eltöltött időszakától nagyon jól ismerjük. A pályája a kezdetektől felfelé ívélő volt. Nagy átigazolások és rengeteg serleg. Ahol most tart, az egy tudatos építkezés, a mindennapi munka édes gyümölcse.

A legnehezebb időszakai azonban azelőtt voltak, mielőtt megérkezett volna Zágrábba. A háború idején felnőni nem volt egyszerű számára. A bosnyák liga abban az időben az egyik legdurvább volt Európában. Ő azonban nem adta fel, mérkőzésről mérkőzésre keményebben harcolt, hogy aztán elnyerje az év játékosa díjat.

Zágrábban végre megkaphatta mindazt, amiért addig dolgozott. A stadion mellett lakott egy albérletben, a csapattársai ivós játékain pedig alig vett részt. Ő nem ezért ment oda, hanem hogy tanuljon és fejlődjön.

Előtte nem volt sok lehetősége arra, hogy kitörjön. A szülei mindent megtettek érte. Csak a futballban mutatott teljesítményét tudta kontrollálni. Amikor pedig ez a terve bejött, utána semmi nem állította meg.

Ezen az úton sok követőt szerzett: egyesek azt mondták, hogy “köszönöm”, mások azt, hogy “Luka a mi kapitányunk”.

Már majdhogynem vallási státuszban van a szülőháza. Ez nem egy szobor, hanem egy tisztelgés. Sok szempontból több, mint a többi romos ház. Egy heg a tájon, egy “sírkő”. Emlékeztet a boldogságra és az elevenségre, amelyek annó megtalálhatóak voltak ott, ugyanakkor felidézi a nehéz időket is.

Ki tudja, mi let volna Luka Modric-ból, ha nem lett volna a háború? Otthagyta volna a szülőfaluját, ha nem vesszük figyelembe, hogy másik iskolába menjen? Vagy inkább a helyi gyárban kezdett volna el dolgozni, ahogy apja is tette? Vajon szerelembe esett volna a bogyóval, ami most naggyá tette?

Ez a ház illusztrálja, hogy a tragédia ellenére minden lehetséges. Ez mutatta meg, hogy a kétségbeesés időszakában is van új ösvény. Semmi nem mutatja ezt jobban, mint egy kisfiú, aki a semmiből tört ki, hogy aztán világsztár legyen.